Györgyi János

 

A magyar gyorskorcsolyázósport története

Tartalom:

Bevezető ………………………………………………………….

A korcsolyázás kezdete Magyarországon………………..

Az első gyorskorcsolya versenyek hazánkban ………..

Gyorskorcsolyázósportunk a világháború előtt ……….

A magyar gyorskorcsolyázás siker évei …………………

A magyar gyorskorcsolyázás nemzeti bajnokai ………

Bevezető

A korcsolyázás közismerten nagyon régi sportágnak számít az újkor sportágai között. A X. század idejéből írásos említés olvasható a korcsolyázásról, de vannak nyomok, amelyek szerint Kr. u. 200-300 évvel már ismerték a korcsolyázást. A korcsolya felépítésben és formailag is nagy fejlődésen ment át a XIII. és XIV. században . A korcsolyák ekkor már fatalpra erősített vaspengéjű eszközök voltak. A korcsolyák vaspengével való felszerelésének eredete Izland szigetén keresendő, bár egyes források szerint a vaspengéjű korcsolyák Hollandiában már a XII. és a XIII. században általánosan használatban voltak.

Körülbelül az 1800-as évek legelejére tehető az úgynevezett “hollandi korcsolya” megjelenése és rohamos elterjedése, amely már jobban és biztosabban volt lábra erősíthető. Ennek a talp része ugyan még mindig fából készült, de ebbe egy hosszabb, elől felkunkorodó élezhető vaspenge volt beleerősítve. Ugyanerre az időre tehető az első gyorskorcsolyázó verseny időpontja is. 1805-ben Hollandiában, Leeuwardenben 130 hölgy részvételével tartották meg az első igazi amatőr gyorskorcsolyázó versenyt. Az urak ebben az időben csak kihívásos alapon versenyeztek egymással és fogadásokat kötöttek a versenyzőkre.

A korcsolya konstrukciós átalakulásával és az elérhető sebesség növekedése miatt a versenyek is átalakultak. Az első gyorskorcsolya versenyeket Európában egyenes pályákon bonyolították le. A hosszabb versenytávok miatt, valamint a sok induló és az időjárás szeszélye miatt áttértek a körpályán való versenyzésre, páronkénti indítással. A körpálya kisebb helyet igényelt és a verseny minden fázisa állandóan látható volt. Feljegyzések szerint 1835-ben Hollandiában több versenyt rendeztek, és ezeken nagyon sok néző jelent meg. Az 1850-es évben egyes versenyeken 50 ezer nézőről is írnak a krónikások. A pályák az egykori képek után ítélve egészen nagyvonalú építményekkel rendelkeztek: öltőzők, étkezők, a bíróságnak külön elkerített rész, és az elmaradhatatlan katona-zenekarok szórakoztatták a közönséget.

Magyarországon a rendszeres korcsolyázást először a Balatonon a XIX. század első felében a keszthelyi Georgicon növendékei művelték. Akiknek a sporteszközöket gróf Festetich hozatta Hollandiából. Pesten az 1860-as években egymás után jöttek létre a torna és evezős egyletek. A korcsolyasport is követte azokat az egyleti sportéletté alakulás társadalmi útján.

 

A korcsolyázás kezdete Magyarországon

A krónikások szerint több üzletember is akadt 1860-as évek közepén, akik támogatták a korcsolyázás ötletét, mint a téli társasági élet egyik formáját. Többek között Beywinkler Károly volt az egyik közismert egyénisége a korcsolyázásnak, akinek jégpályája volt a Klemm-féle téglavetőnél, a másik jégpálya Budán volt a Kristen téglavető gödrében, ahol később a Budai Torna Egylet telepedett le (mai Moszkva tér).

A Pesti Napló közzétett híradása szerint: a Pesti Korcsolyázó Egylet megalapítására a korcsolyázó sport szimpatizánsait 1869. november 12-re összehívták a Korona Kávéház különtermébe. Ezen az összejövetelen jelentették be, hogy az egylet formálisan megalakult, és az alapszabályt a minisztériumba felterjesztették. Ettől kezdve a magyar gyorskorcsolyázó sport korai történelme szorosan kapcsolódik a Pesti, majd a Budapesti Korcsolyázó Egylet történetéhez. Az alapítás további részleteit a Budapesti Korcsolyázó Egylet Jubileumi évkönyvéből idézzük:

“… 1869 december hónap második napján, kis társaság gyülekezett az esti órákban a danaparti “Steingasser” kávéház kártyaszobájában. Az ósdi zöldposztós asztalok körül sorjában foglaltak helyet: Bárány Nándor Ernő, Benke Gyula, Hoffmann Béla, Hoffmann Sándor, Illyés Lajos, Kendeffy Árpád, Kresz Géza dr., Keve József, Maurer Arthur dr., Néger Adolf, id. Patits Ferenc, Strichó Gyula, Stuller László, Szentkirályi Albert, Unger Leó, Vajda (Wallner) Adolf dr., Vavrik Antal és Windisch Imre.

Komoly és nemes cél hozta őket a vidám szórakozások e tanyájára. Az összejövetel célja: a “Pesti Korcsolyázó Egylet megalapítása volt!”

“… Dr. Kresz Géza vezérletével megtéve az előkészületeket, szétküldték az alakuló közgyűlésre szóló meghívókat. A sok utánjárás, fáradozás és buzgólkodás dacára, bizony alig tizennyolcan jelentek meg az alakuló ülésen. És a megjelentek is – kevés kivétellel – csupa fiatal volt, pályájuk kezdetén lévő emberek, akik azonban telve voltak tetterővel, a cél iránti határtalan lelkesedéssel, az egylet jövőjébe vetett rendíthetetlen bizalommal!”

Ez a kis társaság mondotta ki Kresz Géza elnöklése mellett az említett napon (1869. December 2.) és helyen (Steingasser Kávéház) az egylet megalakulását. A választásokat a megalakulás kimondása után azonnal megtartották, de az elnöki tisztet egyelőre betöltetlenül hagyták.

“A választmány legelső feladata természetesen az volt, hogy jégpályáról gondoskodjék. A választás a városligeti tóra esett. Hosszas utánjárás után sikerült a városi tanácstól engedélyt szerezni arra, hogy a tó egyik kis részét korcsolyapálya céljára díjtalanul felhasználhassák. Most még egy kis házikóra volt szükség, a hol a tagok korcsolyát köthessenek és melegedhessenek.

Az első “korcsolyacsarnok” – ha ugyan a tó partján felállított kis fabódét annak lehet nevezni – nagyon egyszerű volt. Két szobából állott. A nagyobbik egymagában együttvéve: melegedő, korcsolyakötő, ruhatár, étkező, választmányi szoba és iroda céljára szolgált, a kisebbik a korcsolyaraktár volt. A berendezés sem különb. Egy rozoga asztal, néhány szék, szalmazsuppokból rögtönzött pamlag, no meg egy ócska lámpás: ezek képezték az összes kényelmetességet. És mégis micsoda büszkeséggel emlékezik meg az első évi jelentés erről a házikóról, mint az egylet saját tulajdonáról!

Most már megkezdhette volna az egylet téli működését, ha… fagyott volna! De a természet is az ellenségek táborába szegődött, mert hát a higanyoszlop sehogy sem akart a fagypont alá süllyedni. …Az időjárás szeszélye már-már komoly aggodalmakat keltett a szörnyű türelem-próbára tett választmányban, míg végre 1870 évi január 27-én, a hőmérő régtől áhított sebességgel szállott a 0-us fok alá. A hirtelen fagy január 29-én valóra váltotta a lelkes úttörők reményeit. E napon nyitották meg első ízben a korcsolyapályát!

A megnyitás ünnepélyességek között folyt le. Részt vett azon a társadalom színe-java, sőt az ünnepélyt néhai szeretett trónörökösünk: Rudolf koronaherczeg is megtisztelte magas látogatásával.

... A nem remélt föllendülés a választmányt fokozott munkára serkentette. Egymást követték a különféle ünnepségek, kivilágítások, lampionos menetek. Február hó 2-án tartották meg az első versenyt az 1870-dik évben, majd 6-án és 8-án társas korcsolyázást rendeztek, s ezekre az alkalmakra már katonazenét is fogadtak. Micsoda nagy esemény volt, mikor a vidám induló hangjai a liget csöndjében először felharsogtak!”

Az egylet második évében (1872-ben) felvette a “Budapesti Korcsolyázó Egylet” elnevezést. Ebben az évben töltötték be először az elnöki tisztet, mégpedig az egylet egyik leglelkesebb támogatója: Andrássy Manó gróf személyében. Majd ezt követően az egyletet a váltakozó keménységű telek próbára tették, de ennek ellenére ezek az évek a gyarapodás évei is voltak. A melegedő házikó helyére már egy csinosabb csarnok épült, megszervezték az esti kivilágítást a pályán, zsilipes csatornarendszerrel szabályozták a tó vízmagasságát .

Kezdetektől fogva minden szezonban rendeztek versenyt, de ezek koránt sem voltak olyan sikeresek, mint ugyanezekben az években Hollandiában megtartott gyorskorcsolya versenyek, mert az egylet tagságának korcsolyázó tudása elmaradt a külföldi versenyzőkétől. A versenyzés minden formáját szívesen vállalták az akkori sportemberek, de nem szabadott szigorú mértékkel figyelembe venni az akkori próbálkozásokat és teljesítményeket. Ne feledjük el, hogy a korcsolyázó tudás titka és fortélya ebben az időszakban még néhány hivatásos “mester” féltve őrzött titka és kizárólagos tulajdona volt. Kezdetben a Városligetben sem voltak versenyszabályok, a versenyzés módja és ötletszerűsége jól tükröződik az akkori híradásokban. De ne feledkezzünk meg arról, hogy ezek már versenyek voltak. Hogy az akkori korcsolyasportunkról képet alkothassunk, most idézzük a BKE évkönyvéből: a harmadik idényben rendezett verseny kiírását.

 

A Buda-Pesti Korcsolyázó Egylet

első nagy Korcsolyaversenye

vasárnapon 1871. évi decz. hó 17-én délután 2 ˝ órakor

Versenybírák: gróf Szapáry Iván, Keve József, Kresz Aladár,

Czompó Izidor

Indítók: gróf Cziráky Béla, dr. Kuncz Jenő, Bárány N. Ernő,

Unger Leo

Titkár: dr. Wallner Adolf

Pályára ügyelők: Ballasovits Mór, Braun Károly, Hoffmann Béla, Flach

Nándor, Hirst Teophil, Patits Ferenc, Reusz Henrik.

    1. Urak versenye. Egyleti díj

Fel és vissza a jégpályán. Tétel 1 frt. o. é.

Nyeremény: I-ső díj 3 arany, 2-ik 1 arany; a 3-ik a kettős tételt kapja.

II. Ugrató verseny. Vegyes díjak

Két ugrással. Tétel 2 frt. o.é.

Nyeremény: I-ső díj 1 pár Merkens-féle korcsolya 40 frt értékben

2-ik díj egy ezüst dohányszelence és ezüst gyufatartó

3-ik díj egy melltű (egyleti díj).

    1. Hölgyek versenye. Egyleti díj

Tétel nélkül.

Nyeremény: I-ső díj egy gyűrű, 2-ik díj egy nyakék, 3-ik díj egy

Prémes nyakkötő; 4-ik díj egy bonboniére.

IV. Ifjúság versenye. Egyleti díj

Tétel nélkül.

Nyeremény: I-ső díj 5 frt ezüstben; 2-ik díj 2 frt ezüstben; 3-ik díj 1 frt

Volt még visszafelé korcsolyázó verseny és “Bohós verseny” is, ezen a napon csak a korcsolyázóknak volt szabad jégre lépni, a nem korcsolyázók számára külön helyről gondoskodtak a rendezők.

Erről a versenyről így emlékezett meg az egykori jelentés:

“… Megkísérlem az említésreméltó nagyobb ünnepélyeket még egyszer emlékezetbe idézni. Időrendben első helyen a m. év deczember hó 17-én tartott korcsolyázási verseny említendő, mely nagy közönség részvétele mellett az eddigi hasonnemű versenyek sikerét nézve, mind gyakorlot-tabb rendezése, mind változatosabb rendezése, mind változatosabb sorrendje miatt jelentékenyen felülmúlta. Az öt versenyfutást az urak versenye nyitá meg. Ebben az egylet részéről kitűzött három nyereményt Uhl Ottó úr mint első, Stein Gyula úr mint második és Kellner Ármin úr mint harmadik nyeré meg.”

A magyar gyorskorcsolyázás első “ősversenyének” ezt az eseményt tekinthetjük, amelyen a résztvevő urak a jégpályán fel és vissza versenyeztek. Az 1890-es évek elejéig sok ilyen verseny zajlott a Városligetben, amelyek leggyakrabban a “jégünnepélyek” keretein belül zajlottak és inkább a szórakozás, sem mint a sportesemény volt a döntő ezeken a versenyeken.

 

Az első gyorskorcsolya versenyek hazánkban

Ennek a kedélyes időszaknak a nemzetközi események vetettek véget. A változást 1892 nyarán megalakult Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (International Skating Union) alakuló kongresszusán résztvevő magyar küldöttek: Stuller László és Földváry Tibor által hozott információk idézték elő. Bár az 1891. évi január hó 18-án rendezett házi versenyen már nagy haladásról tanúskodtak az eredmények. Áldási Imre nevét kell megemlítenünk, akit az első igazi értelemben vett magyar gyorskorcsolyázónak tekintünk, kitartó példaadása elismerést váltott ki az egykori egyleti vezetés köreiben. A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (I.S.U.) megalakulását követően az 1893-as szezonban, február 8-án már teljesen szabályos és “sportszerű” gyorskorcsolyázó versenyt rendeztek a Városligetben. Igaz még nem versenykorcsolyákkal, hanem rövid-korcsolyákkal álltak rajthoz az első próbálkozók. A Budapesti Korcsolyázó Egylet versenyén az 500 métert Tóth Jenő nyerte 1 perc 2.5 másodperces eredménnyel (1:02.5). Ugyanezen a versenyen Lillits Milutin 400 méteren győzött 49.8 másodperces eredménnyel, valamint az 1500 méteres távot Staudner Gyula nyerte meg 3 perc 28.5 másodperces eredménnyel (3:28.5).

Az I.S.U. megalakulását követő első Világbajnokságról és Európa-Bajnokságról érkező információk nagy fellendülést idéztek elő a magyar gyorskorcsolyázó sport megteremtésében: Az 1894-es esztendőben a BKE keretein belül megalakult a “Sportbizottság”, amelynek tagjai: Szent-Györgyi Imre, Földváry Tibor és Erlich János voltak. Ebben az évben hoztak be először Magyarországra igazi gyorskorcsolyát, ennek megfelelően megkezdhették a “rendszeres traininget” a versenyző jelöltek Frey Lipót, neves osztrák mester irányítása mellett.

“… Úgy 7 óra felé a közönséget középre terelik s megjelennek a trikóba öltözött versenyzők, élükön: Szabó Istvánnal, Dáni Nándorral, Lillits Milutinnal és Tóth Jenővel, az akkori legjobb futókkal. Gyors iramban rójják a köröket a hosszú villogó korcsolyákon s a nézők élvezettel szemlélik az érdekes látványt. Az esti training széles körben felkeltette az érdeklődést. Sorjában jelentkeztek a résztvenni kívánók s egy-két hét alatt egész kis táborra szaporodott a versenyzők száma.” – Idéztük a BKE évkönyvéből.

Az 1894/95-ös téli szezonban ünnepelte az egylet, azaz a BKE fennállásának 25 éves jubileumát. Ezt figyelembe véve az I.S.U. a BKE rendezésére bízta és Budapestnek adta a 3. Európa-bajnokság rendezési jogát. A nagy eseményre a városligeti jégpályán 1895. január 26-27-én került sor. Gyorskorcsolyázásban hivatalosan nem volt résztvevője az Európa-bajnokságnak, de versenyen kívül rajthoz állt Klimok László, aki 1:05,0 alatt teljesítette az 500 méteres távot. Az első budapesti Európa-bajnokságnak norvég győztese volt Alfred Naess személyében, akinek az időeredményei a következők voltak: 500 m-en 47.6 sec; 1500 m-en 2:49.4 sec; 5000 m-en 9:38.4 sec.

Ez a verseny nagy hatással volt a magyar gyorskorcsolyázó sport fejlődésére. A versenyzők száma egyre nőtt. Az új nevek: Grill Lajos, Becker Brunó és Hölle Márton. Igy 1897-ben már külföldre is ellátogattak a magyar versenyzők. Tóth és Lillits Prágában szerepeltek, ahonnan egy első és két második, valamint három harmadik díjat hoztak el. A következő évben 1898-ban Davosban (Svájc) megtartott VI. Világbajnokságon először jelenik meg magyar gyorskorcsolyázó. A BKE Sportbizottsága Szabó Istvánt, az akkori idők legjobb magyar gyorskorcsolyázóját küldte el a világbajnokságra. Természetesen a “tapasztaltabb” mezőnyben jelentős eredményt nem tudott felmutatni: 500 m-en (50.8) 8. volt, 5000 m-en (9:40.6) 9. volt és 1500 m-en bukott (feladta). Az 1898. évben újra külföldi tréner vezetésével készültek és treníroztak a magyar gyorskorcsolyázók. A BKE vezetése a berlini Max Fabiant szerződtette. 1899-ben készültek el a gyorskorcsolyázó verseny szabályai, amelyeket dr. Liedemann Frigyes és dr. Szent-Györgyi Imre állított össze a nemzetközi (I.S.U.) előírásoknak megfelelően. Igy kerülhetett sor az első magyar gyorskorcsolyázó bajnokság, az 1900-as “Nemzeti Bajnokság” kiírására és megrendezésére. A magyar gyorskorcsolyázó bajnokságon ugyanazokat a versenytávokat teljesítették a versenyzők, mint a világversenyeken: 500, 1500, 5000 és 10000 méteres távokat. Az első “Nemzeti Bajnokság” megrendezésének köszönhetően új versenyzők tűntek fel, akik közül megemlíthetjük Bihari József, Halmay Zoltán, Sick László, Manno Miltiadesz és Wampetich Imre nevét.

Magyarország első gyorskorcsolyázó bajnoka: Péczeli Andor volt, aki az először kiírt “Nemzeti Bajnokság”-ot nyerte meg kitűnő ellenfelekkel szemben:

1. Nemzeti Bajnokság

Budapest, Városligeti-tó BKE-jégpálya, 1900. január 21-22.

Bajnok és I. Péczeli Andor 3 x 1 győzelem

II. Halmay Zoltán 9,5 helyezési pont

III. Bihari József 10,5 helyezési pont

Távonkénti elért helyezések:

500 m: 1. Bihari József 51.6 1500 m: 1. Péczeli Andor 2:47.2

2. Lillits Milutin 51,7 2. Bihari József 2:51.9

3. Halmay Zoltán 53.1 3. Halmay Zoltán 2:51.9

5000 m 1. Péczeli Andor 9: 19.6 10000 m: 1. Péczeli Andor 20:55.2

2. Halmay Zoltán 10:22.6 2. Halmay Zoltán 21:10.0

3. Bihary József 10:26.2 3. Chován Gyula 22:15.0

A századforduló krónikájához tartozik még, hogy a BKE 1900-ban másodízben kapta meg a Gyorskorcsolyázó Európa-bajnokság rendezési jogát. Azonban az időjárás közbeszólt, míg a Nemzeti Bajnokságot január végén rendben lebonyolították, a február elejére tervezett kontinens bajnokság kezdetére a meleg időjárás “elvitte a jeget”. A BKE Sportbizottsága így Budapest helyett a Csorba tóra helyezte át a versenyek színhelyét. Ezt inkább idézzük a korcsolyázók krónikájából, a BKE évkönyvéből:

“… A városligeti tó jege teljesen hasznavehetetlen volt és semmi remény nem mutatkozott arra, hogy a régóta nélkülözött fagyok ismét beköszöntsenek. Már úgy volt, hogy – bár nagy sajnálattal – a bajnokságot más egyletnek lesznek kénytelenek átengedni, amikor elhangzott a jelszó “Fel Csorbára, a Kárpátokba!” Ehrlich János a jégmesterekkel azonnal vonatra ült s a helyszínre érkezve, egy csomó tót napszámossal nehány nap alatt elkészítette a versenypályát. Elképzelhető, hogy ez micsoda munka volt. Két méteres hó fedte a tavat! Mikor már sikerült egy darabon a jeget nagy ügygyel-bajjal szabaddá tenni, hirtelen hóvihar támadt, s újra befútta az egész tavat. Ez kétszer ismétlődött. De aztán jött még a baj. A friss hótömeg súlya alatt lenyomódott a jég s az egész pályát elöntötte a víz. Nem volt más tenni, mint több helyen lékeket vágni s a felgyülemlett vizet tolólapátokkal azokon át szépen vissza terelni. Valóban emberfölöttit cselekedtek! Az alatt Szent-Iványi Józsefnek, a telep akkori tulajdonosának beleegyezésével megnyitották az egyik szállódát s gondoskodtak vendéglősről.

Február hó 1-én este indult el a “kirándulókat” szállító különvonat. A külföldi társegyleteket a holland Van Vloten és Kapteyn, a berlini Schiess, a bécsi Wisinger, a francia Robischon, a budai korcsolyázó-egyletet Demény károly és Bély Mihály képviselték. Az egyleti választ-mány részéről Zsigmondy Géza, Szent-Györgyi Imre, Földváry Tibor, Liedemann Frigyes dr., Perger Ferenc dr., Minnich Jenő dr., Szabadhe-gyi Imre és Lukovits István, a tagok sorából pedig Kertész Tódor, Tajfel Imre, Quentzer István, Wampetich Ferenc és Márkus Jenő dr. vettek részt a kiránduláson.

Ezekhez csatlakoztak a versenyzők: a norvég Oestlund, a finn Wathén, a holland Gréve, az orosz Vollenweider, a bécsi Weiss, Pichler, Fischer és Stein, azután a magyarok: Manno Miltiadesz, Halmay Zoltán, Bihari József, Herczeg Béla, Sáry Nagy Lajos, Sick Jakab, Cserepes Lajos, Chován Kálmán, Péczeli Andor, továbbá Seibert Viktor a tréner és még egy-ketten. Közel ötven főből állott a sok nyelvű társaság!

… Verőfényes időben érkeztek fel a tóhoz. A podgyászokat gyorsan lerakták, aztán sietett mindenki a jégre. Egy óra mulva már javában folyt a tréning. Az ember azt hitte, hogy Svájc valamelyik téli üdülő-helyén van. Ezalatt a pályán megtették az utolsó előkészületeket, majd a sötétség beálltával összegyülekeztek a szálloda meleg csarnokában s ott a kemencze pattogó tüzénél, vidám szóbeszéd mellet, hamarosan annyira összebarátkoztak, mintha sohasem lettek volna egymáshoz idegenek.

A rákövetkező két napon folytak le a versenyek. Csodálatukra a környék egész lakossága összeverődött. Reánk magyarokra főleg a nemzetközi junior s az 500 és 5000 méteres senior verseny bírt fontossággal, mert a mi versenyzőink Péczeli Andor kivételével, aki a bajnokságra volt benevezve, ezeken indultak. A siker ezuttal sem maradt el. Mind három junior versenyben győztek a mieink s a külföldieknek be kellett érniök egy harmadik helylyel. Ekkor aratta első győzelmét az 1500 méteres junior és az 5000 méteres senior versenyben Manno Miltiadesz, aki oly sok dicsőséget szerzett később az egyletnek. A bajnokságot Oestlund Peter, a trondhejmi korcsolya-egylet tagja nyerte meg. Péczeli Andor 500, 5000 és még az 1500 méteres távon is negyedik helyet érte el, de sajnos a 10000 méteres távot fel adni kényszerült.”

Péczeli Andor másodszorra 1901-ben is bajnokságot nyert, majd őt követték sorrendben, egymást váltogatva Manno Miltiadesz és Wampetich Imre. Közülük Manno volt a sikeresebb, mert ő 1909-ig négyszer nyerte el a “Nemzeti Bajnok” címet. Ugyancsak ő vett részt 1903-ban Szent-Péterváron (Oroszország) a világbajnokságon, ahol 500 méteren a 3. lett, míg 5000 méteren sajnos bukott és a verseny feladására kényszerült.

Az 1908/09-es téli versenyszezon nemcsak azért volt jelentős, mert újra Budapest rendezhette meg az Európa-bajnokságot – hanem – azért, mert az 1908-as esztendő végén, december 27-én alakult meg a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség, nyolc egylet részvételével. Az újonnan alakult szövetség és a BKE 1909-ben vállalta a rangos esemény: a Női Műkorcsolyázó Világ-bajnokság és a Gyorskorcsolyázó Európa-bajnokság budapesti rendezését január 23-24-én. Kronberger Lili nyerte a műkorcsolyázó világbajnokságot, a magyarok másik említésre méltó eredménye Manno Miltiadesz 5. helyezése volt a 17. Gyorskorcsolyázó Európa-bajnokságon az 500 méteres távon. Ezzel Manno Miltiadesz megismételte előző évi, Klagenfurtban az 1908-as Európa-bajnokságon elért hasonló helyezését.

A nemzetközi korcsolyasport szempontjából nagy jelentősége volt az első szabadtéri műjégpálya megépítésének Bécsben 1912-ben. Budapesten a BKE és a MOKSZ (Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség) már 1912-ben tervezte a budapesti műjégpálya megépítését, de a sportlétesítmények építését, az akkori városi hivatal ugyancsak lassan bírálta el és engedélyezte az építés megkezdését. Igy az I. Világháború kitörése előtt már nem is került sor a budapesti műjégpálya megépítésére. A világháború ideje alatt, a többi sportághoz hasonlóan nem rendezték meg a hazai bajnokságokat, és a világversenyeket sem.

Az első világháborút követően nemcsak a gazdasági nehézségek, hanem az időjárás sem fogadta kegyeibe a korcsolyázás szerelmeseit, így egészen 1923-ig csak egyszer, 1919-ben tudták megrendezni a magyar gyorskorcsolyázó bajnokságot, amelyet Koronek János nyert meg. Így elmondhatjuk, hogy a lassan újraszerveződő korcsolyás életet folyamatosan a jéghiány kínozta.

A jeges sportágak szomorú helyzetét a “A JÉG” című korcsolyás BKE kiadvány egyik cikke így jellemezte: “… A korcsolyázó sportnak a háború nyomán édes kevés vagyona maradt. Gyorskorcsolyázóink nincsenek évek óta. Műkorcsolyázóink úgy a női, mint a férfi műkorcsolyázásnak nincsen sukkrescenciája: az előbbi bajnokok pedig már nem versenyeznek és ha versenyeznek nem tudjuk, hogy miként viszonyulnak a haladó külföldhöz. Még ennél is sivárabb a helyzet az anyagiak terén. A műjégpálya terve olyan mértékben, mint 1914-ben volt, évek múlva sem lesz megvalósítható. Jó ha a természetes jégpályákat fenn tudjuk tartani. Mindez végeredményben a sport fejlődését gátolja, hogy ne mondjuk lehetetleníti.”

Manno Miltiadeszt 1910-ben Gyurmán Dezső váltotta fel a bajnoki dobogón, aki már 1908-ban a klagenfurti Európa-bajnokságon nagyon jól szerepelt. Majd az első világháborút követően 1919-ben Koronek János, 1922-ben Déván István, 1924-ben Deschán Iván, 1925-ben pedig Eötvös Zoltán sorozata kezdődött, de ez már a gyorskorcsolyázó sportunk egy másik fejezetéhez tartozik.

 

Gyorskorcsolyázósportunk a világháború előtt

Kétségtelen, hogy a jeges sportágak magyarországi fejődésében nagyon nagy fejlődést jelentett a Városligeti Műjégpálya megnyítása. A műjégpálya 1926. november 26-i megnyitása után lehetővé vált, hogy a jeges sportágak versenyzői 105 napos szezonban korcsolyázzanak és edzenek a Városligetben. Újra benépesült a jégpálya a gyorskorcsolyázók tréningeinek idejére. Az első “szárnypróbálgatás” után kimerészkedtek fiataljaink a davosi “oroszlánbarlang”-ba. Davosban az 1928-as világbajnokságon Eötvös Zoltán, az összetett versenyben a 18. helyen végzett. Hatalmas meglepetést okozva Kauser István viszont a 10. lett és a résztávokon is tiszteletet parancsoló helyezéseket ért el: 500 m-en 7. (45.9); 5000 m-en 13. (9:24.0); 1500 m-en 12. (2:31.0); 10000 m-en 11. volt (19:34.8).

A századforduló óta ilyen eredménye nem volt a magyar gyorskorcsolyázó sportnak. Azért volt jelentős Kausernek ez a teljesítménye, mert megdőlt egy, az első világháború előtt hangoztatott tétel, amely szerint a magyarok nem tudnak jól hosszútávokon versenyezni. Meg kell említeni Eötvös Zoltán nevét, aki négyszer nyerte el a magyar gyorskorcsolyázó bajnoki címet egymás után, 1925 és 1928 között. Majd Kauser István kö-vetkezett 1929-ben, őt Kimmerling József váltotta fel a bajnoki dobogón 1930-ban, és őt Vita Andor követte 1931-ben, azonban 1932-ben és 1933-ban Wintner István lett a bajnok. A “nagy négyes”-nek becézett fiatalok csoportja a csúcsdöntők első nagy kollektívája volt. Kauser István 1929. január 29-én, Davosban az Európa-bajnokságon 46 másodperc alá vitte az országos csúcsot 500 méteren. Majd az ő rekordját Kimmerling József javí-totta meg 1931-ben ugyanazon a davosi versenypályán, de őt Eötvös Zoltán még ugyanazon a napon egy tized másodperccel túlszárnyalta. Wintner István 1934. január 14-én, Davosban 43.6 másodpercre javította a magyar rekordot az 500 m-es tá-von, amikor a világcsúcsot 42.5-el a norvég Hans Engnestangen. Wintner csúcsát pontosan 30 évvel később Martos György, 1964. február 22-én javította meg Helsinkiben 43.2-re, de akkor már a világcsúcs 39.5 volt, amelyet a szovjet Jevgenyij Grisin tartott. Micsoda különbség ez a világcsúcshoz viszonyítva.

Kimmerling József 1933-ban főiskola világbajnokságot nyert Davosban. Kitűnő korcsolyázó stílusa nagyon sok fiatalt nyert meg a gyorskorcsolyázó sportnak. Többek között a későbbi többszörös bajnokunk, Hidvéghy László is saját bevallása szerint neki köszönhette, hogy a gyorskorcsolyázás mellett kötött ki. A fiatal Hidvéghy nyerte a bajnokságokat 1934-től sorozatban, nagy csatákat vívott Ladányi Gedeonnal, amelyet jelentős számú nézőközönség figyelt akkoriban. Ezzel kapcsolatosan Hidvéghy László visszaemlékezéséből idézünk:

“… Meg kell említenem, hogy az 1985/86-os Magyar Gyorskorcsolyázás évkönyvében a “Történelmi visszatekintő” fejezetben Dr. Kimmerlinget semmiképpen sem akartam kritizálni és a tőlem származó megjegyzéssel megbántani, hiszen emberek vagyunk és mindenki tévedhet – különösen a mi életkorunkban. Ő különben is mindig eszményképem volt, mint korcsolyázó és mint kiváló ember egyaránt.

Visszaemlékezve a magyar gyorskorcsolyázósport történetére csak a legjobbakat és legszebbet lehet írni, hősköltemény volt az indulás a múlt században és az e század elején – Szabó Istvánon, Manno Miltiadeszen keresztül. Azonban a 20-as években kellő irányítás hiányában a virtus volt az irányadó, amivel némi sikereket értek el a versenyzők: Eötvös Zoltán és Kauser István. A 20-as évek végén feltűnt Kimmerling József jelentett forradalmi változást a simulékony és igen tetszetős stílusával, amivel nagyon sok fiatallal kedveltette meg és nyert meg a gyorskorcsolyázásnak. Sajnos az akkori és későbbi vezetők nem értették meg a kedvező fordulatot, és teljes tunyasággal, érdeklődés nélkül fogadták ezt a változást. Amit talán meg sem akartak érteni, mert akkor ez gondot okozott volna nekik. Egyetlen jó dolgot lehet megemlíteni, hogy az osztrák Schillinget alkalmazták 2 évre, s ennek egy nagy előnye volt számunkra, versenyzőknek: hogy ez idő alatt 1-2 versenyzőnek (akik a bajnokságban jól futottak) mértéket vett a lábáról és így rendelt korcsolyákat Norvégiából. Ezután ennek is vége szakadt és mindenkinek korcsolya problémája volt hosszú éveken keresztül.

Azután még nagyobb fékező akadályok merültek fel, dacára a műjégpálya létesítésének, – mert 102 napot garantáltak a korcsolyázóknak – ami igen nagy dolog volt, - nem volt versenykiírás. Csak a bajnokságra készült versenykiírás, különben hétvégeken és ünnepnapokon, “ki mire szavazott” az volt a verseny. Ezekből keletkeztek az előny versenyek, aki nyert például az nem kapott semmit, mert “kiderült”, hogy ahol és amilyen távon nyert, az nem is volt verseny – viszont a “pimfek” vitték az érmeket. Akik pedig ez ellen felszólaltak – Eötvös és Kauser – őket kiebrudalták (évek múlva mi is erre a sorsra jutottunk).

Nagy nehezen sikerült egész évi programot lefektetni, és így volt miért versenyezni és felkészülni. Pontozásos eredménylistát függesztettünk ki az öltőzőben és így a versenyzőkben sikerült némi becsvágyat felébreszteni. Siker volt még az esti versenyek bevezetése, és a nagy buzdításban sok csúcseredmény is született. Sajnos azonban a vezetőség teljesen apatikus volt. Elismerést, dicséretet vagy tanácsot sohase kaptunk.

Az én generációm jelentős csúcsokat ért el: 43.6 – 2:19.8 – 8:42.9 – 17:19.6 –, ezekkel az eredményekkel a nemzetek közötti ranglistán a legjobb 15 között voltunk. Én személy szerint 10000 méteren a 4. voltam a világranglistán, 1500-on 19-ik, 5000-en 61-ik és 500-on kicsit hátrébb voltam, de összesítésben 195.200 ponttal a 22. helyen rangsoroltak a világranglistán 1938/39-ben. Szóval ezekkel az eredményekkel a 30-as évek végén igen előkelő helyeken voltunk.”

Hidvéghy László hétszer nyerte meg a bajnokságot, míg a Ladányi Gedeon csak háromszor tudott győzni ellenében. A BKE a 30-as évek közepétől az osztrák Wazuleket szerződtette a gyorskorcsolyázók mellé edzőnek. Wazulek rendkívül népszerű volt a fiatal versenyzők körében és nagy újítása a Városligetben a stopper órával ellenőrzött “köridő” tartása volt. Ugyanis addig tréningeken nem volt jellemző az időre korcsolyázás. Hidvéghy 1936-ban a téli olimpián debütált és 10000 méteren a 14. Helyezést érte el, de ez nem tükrözte az igazi képességeit. Ugyan ebben az évben, Davosban a világbajnokságon a három magyar versenyző sorrendje a következő volt: 21. Ladányi Gedeon, 22. Ladányi Ernő, 23. Hidvéghy László – az indulók száma 41 volt. Mondhat-nánk a középmezőnyben végeztek, de ha azt is figyelembe veszszük, hogy 1928 óta nem vett részt világbajnokságon magyar versenyző, akkor azt kell mondanunk: jó az a középmezőny! Két évvel később ugyanott, Davosban a világbajnokság végső sorrendjében a magyarok helyezései a következők voltak: 12. Hídvéghy László, 13. Ladányi Gedeon, 14. Ladányi Ernő. Jelentős előrelépés volt. Még ha azt is figyelembe vesszük, hogy egy évvel korábban 1937-ben, Davosban az Európa-bajnokságon Hidvéghy csak a 13. helyet szerezte meg “összetettben”, akkor a fejlődés körvonalai rajzolódnak képzeletben elénk. Az 1938-ban Hamarban megrendezett Európa-bajnokságon két magyar versenyző indult. Hidvéghy László a 21. helyen végzett “összetettben”, míg Ladányi Ernő nem fejezte be a versenyt, nem futotta le a negyedik távot és így nem lett rangsorolva.

Ladányi Gedeon 1940-es bajnoki győzelme után az 1941. évi Magyar Gyorskorcsolyázó Bajnokság megrendezése előtt, bizonyos nézeteltérés alakult ki a versenyzők és a sportág szakvezetése között, a bajnokság időpontja és az edzéslehetőségek körülményei miatt. A versenyzők petíció benyújtásával kísérelték meg a helyzet megmentését. De a szövetség és a BKE vezetése hajthatatlan maradt. Az eseményekbe bekapcsolódott még a sportot felügyelő államtitkár is, hogy a megegyezés létrejöhessen. Azonban mind a szakvezetés, mind a versenyzők hajthatatlanok maradtak álláspontjuk vonatkozásában. Igy történhetett meg, hogy a 33. Magyar Gyorskorcsolyázó Bajnokság első napján csak két versenyző állt rajthoz. Kiss Árpád és Wintner István. A többi “sztrájkoló” versenyző a városligeti hídról figyelte az előkészületeket. Mikor Wintner észrevette, hogy a többiek fenn vannak a hídon, az első táv teljesítése után sérülést jelentett be, majd ő is felment a hídra a többiek közé – miután neki elfelejtettek a többiek szólni. A sportág történelmébe pedig beírták, hogy az 1941. évi Gyorskorcsolyázó Magyar Bajnok: Kiss Árpád, aki egymagában rótta a bajnokságon a köröket.

Miután Európában ismét háborús állapotok uralkodtak az I.S.U. 1940 és 1946 között nem rendezte meg a világversenyeket.

A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetséghez tartozó jeges sportágakban, így a gyorskorcsolyázásban is, csak 1945-ben maradt ki a bajnokság megrendezése a háborús események miatt. A krónikába fel kellett jegyeznünk, hogy az 1943. évi gyorskorcsolyázó bajnokunk egy nagy reménységű fiatal ember volt: Pajor Kornél személyében.

 

A magyar gyorskorcsolyázás siker évei

Mint ismeretes, 1940-től 1946-ig a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség a háború miatt nem rendezte meg a nemzetközi bajnokságokat. Így 1940 és 1944 között csak a Magyar Gyorskorcsolyázó Bajnokságok jelentették versenyzőink számára a nagy versenyek lehetőségeit. A II. Világháború után újjászervezett MOKSZ is csak 1948-ban küldhette el először a magyar versenyzőket a világversenyekre és a téli olimpiára. Az I.S.U. az 1946/47 téli szezonban kezdte meg az újbóli működését, de Magyarországot a Szövetséges Hatalmak nyomására nem vették vissza, tagságát csak 1947 nyarán kapta vissza.

1944-ben a Szövetséges Hatalmak megkezdték országunk és fővárosunk bombázását. Sajnos a Városligeti Műjégpálya is súlyos károkat szenvedett, úgyhogy 1945-ben már nem lehetett használni. A háborút követően Szalay Sándor lett a MOKSZ és a BKE új elnöke. Az ő irányítása alatt, valamint Balázs Zoltán, Erdős Jenő hathatós munkájának köszönhetően 1945 őszén újból működött a műjégpálya nagyobbik része és így folytathatták versenyzőink az edzéseket. Erről az időszakról Dr. Kimmerling József visszaemlékezéséből idézünk:

“… Azzal kezdeném, hogy én is komoly válaszúthoz értem, mint minden gyorskorcsolyázó, mégpedig az 1933-as szezon végén, – vagyis el kellett döntenem azt, hogy mi fontosabb: a korcsolyázás vagy a tanulás. Természetesen a józan ész a tanulást választatta velem, és így az 1933/34-es szezonban már Pécsett folytattam tanulmányaimat az ottani Orvostudományi Egyetemen. Mivel Budapesten nem maradhattam, hiszen a jégpálya mindig elcsábított az egyetem tájékáról. Igy csak a tanulmányaimat befejezve, az 1938/39-es téli szezontól lehettem újra teljes jogú tagja a magyar gyorskorcsolyás társadalomnak.

Akkor kapcsolódtam be újra, amikor már a nagy dolgok voltak alakulóban. Ugyanis a magyar gyorskorcsolyázás legszebb éveinek (1947-51) alapjait az 1938-39-es szezonban kell keresnünk.

Az 1938/39-es szezontól új edzőt szerződtetett a BKE elnöksége a gyorskorcsolyázók mellé, az osztrák Karl Wazuleket, az 1935. évi Európa Bajnokot. Így Wazulek egy korábbi osztrák edző, Schilling mester (1929-31) nyomdokaiba lépett. Wazuleket azonnal megszerették a magyar versenyzők, hiszen szoros versenyzői kapcsolata volt velük. Főleg az akkori “suhancok”: Lőrincz, Pajor, Kilián, Ruttkay, valamint a tapasztaltabb Ládányi Gida (Gedeon) dolgoztak nagyon eredményesen a keze alatt. Ladányi Gida meg is nyerte az 1939. és 40. évi Magyar Bajnokságot.

Wazulek “nagy újítása” a Városligeti Műjégpályán a stopper órával ellenőrzött köridő tartás volt. Wazulek ezzel a módszerrel az állóképesség fejlesztésén túl a sebesség érzékelésének fontosságát is belenevelte a fiúkba. Ugyanis addig a trainingeken nem volt jellemző az időre korcsolyázás. De sajnos jött a háború és minden tönkre ment. Nemcsak a műjégpálya sérült meg, hanem barátok tűntek el és haltak meg. A pálya bombatalálatot kapott a híd felöli “patkó” részén. Wazulek a fél lábát hagyta a háborúban, és mi is igyekeztünk megúszni a felesleges vérontást. Sajnos ez Wintner Istvánnak nem sikerült, s a magyar gyorskorcsolyázás 1932. és 33. évi bajnoka munkaszolgálatos táborban tűnt el és halt meg, állítólag németek keze által. Közelebbit a mai napig nem tudunk halálának körülményeiről.

A felszabadulás után a BKE Szalay Sándort bízta meg a műjégpálya igazgatásával. Persze azt most már nehéz elképzelni, hogy akkor hogyan nézett ki a főváros mai napig egyik legszebb része: a Hősök tere, a Vajdahunyad-vár és a műjégpálya környéke. Mint említettem, a műjégpálya felületi hűtőcsőhálózata is szét volt roncsolva a “patkóban”-ban. Azonban az 1945/46-os szezon közepére egy 200 méteres pályaszakaszt hoztak rendbe a korcsolyázni vágyok közreműködésével. Hogyan is történt ez?!

Érdekes volt akkor a mi életünk. Nappal munka, este további munka, de már a jégpályán. Én akkor az alakuló Sportorvosi Társaság létrehozásában is bábáskodtam. Dr. Arató kérésére nekem a VI. és a XV. kerületi sportorvosi rendelő megszervezésében és felállításában kellett tevékenykednem. Ugyanakkor 1946-tól folyamatosan a gyorskorcsolyázók mellett maradtam, mint versenyorvos és szakfelügyelő a Korcsolyázó Szövetség részéről. Bár szakfelügyelő csak 48-ig voltam először.

Szalay Sándort miután a BKE elnökének választották a szívügyének tekitette a műjégpálya helyreállítását és hihetetlen jó szervezőnek bizonyult. Ennek köszönhetően a Városligeti Műjégpálya volt Európában az első működő műjégpálya a világháború után. A csőanyaghoz a BKE zuglói raktárából jutottak hozzá, ami valami furcsa módon megúszta a hadianyaggá válás lehetőségét. Persze szegény Szalaynak ennek ellenére nagyon sok harcot kellett megvívnia, hogy a csőanyag a jégpályát szolgálja továbbra is. Sok kritika érte őt, mert nem értelmezte megfelelően az újjáépítés fontossági sorrendjét. De végül is elkészült és volt műjégpályánk, korcsolyázókkal telt meg újra és mi újra edzhettünk.

Mint ahogy mondtam, először csak egy 200 méteres körpályát tudtunk felrajzolni az elkészült jégfelületre – de ez már pálya volt. Jöttek is a közeli szomszédaink: osztrákok, románok, csehek, lengyelek – mert hát ez nagy csoda volt 46-ban. Így beindulhattak az edzések és a bajnokságot is rendben megtartottuk. A világháború utáni első bajnokunk Hidvéghy László volt. Miért is tagadjuk, a magyar gyorskorcsolyázás a sportág világtörténetében először “lépéselőnybe” került.

Ezt előnyt az 1948-as téli olimpián, St. Moritzban-ban érzékelhettük először, ahol Pajor Kornél mutogatta növekvő “oroszlán-körmeit” és a többiek is jónak mondható eredményeket produkáltak. Jött velünk szegény Wazulek is, már fél-lábbal bicegve, hogy megnézze munkája eredményét és hogy gyönyörködhessen “fiaiban”. A vonatról egy osztrák falu vasútmegállójában láttuk meg, ahol várta vonatunkat, hogy csatlakozzon csapatunkhoz. Örömmel és teli reményekkel beszélt, s már újra a jövőt tervezte, mi pedig elérzékenyülten lestük szavait, - hát ilyenek voltunk mi akkor.

A St. Moritz-ban rendezett téli olimpiára való kiutazást a Korcsolyázó Szövetség egyik mecénása, az elnökség tagja, Jámbor úr (vaskereskedő) tette lehetővé pénzadományával, és így a téli olimpiák történelmében először nagyszámú csapattal, köztük 5 gyorskorcsolyázóval utazott a magyar csapat a téli olimpiai játékokra.

Az eredmények:

Téli Olimpiai Játékok – St. Moritz – 1948.

Január 31. 500 méter

14. Kilián János 44.8

21. Pajor Kornél 45.7

34. Elekfy Ákos 46.8

37. Ruttkay Iván 47.4

Február 1. 5000 méter

10. Pajor Kornél 8:45..2

13. Ruttkay Iván 8:46.9

29. Elekfy Ákos 9:18.6

35. Ladányi Gedeon 9:30.2

Február 2. 1500 méter

10. Ruttkay Iván 2:21.2

14. Pajor Kornél 2:22.2

15. Kilián János 2:22.5

39. Ladányi Gedeon 2:31.3

Február 3. 10000 méter

4. Pajor Kornél 17:45.6!!!

15. Ruttkay Iván 20:16.5

16. Kilián János 20:23.8

Az olimpiai eredmények tükrében – ahol a csapatunk a nemzetek közötti nemhivatalos pontversenyben a 6. helyet foglalta el a gyorskorcsolyázásban (először és utoljára?!) – megindult a Sport Hivatalban az egymás győzködése: menjünk Norvégiába az Európa-bajnokságra, vagy ne menjünk! Végül is Gedényi Mihály az SH akkori főtitkára engedett és utazott a csapat: hárman az EB-re és egy fő a VB-re Helsinkibe. Aztán az eredmények talán már minket igazoltak, ugyanis Pajor az “összetettben” nyolcadik lett Norvégiában az EB-n.

Hamar (Norvégia), 42. Gyorskorcsolyázó Európa-bajnokság

1948. február 14-15.

8. Pajor Kornél 201.78 pont - 46.1(9) 8:48.3 (10) 2:25.4 (7) 18:06.7 (7)

- Ruttkay Iván --- 47.8(22) 8:56.2 (16) 2:26.7 (16) --

- Hidvéghy László --- 49.3(28) 9:16.6 (22) 2:33.3 (26) --

Helsinki, 42. Gyorskorcsolyázó Világbajnokság

1948. február 28-29.

- Hidvéghy László --- 48.5(28) 9:25.8 (19) 2:31.8 (18) --

Majd következet a nagy év, a magyar gyorskorcsolyázás “arany éve”:

1949.

Először Davosba utazott a magyar gyorskorcsolyázók csapata:

Davos, 43. Gyorskorcsolyázó Európa-bajnokság

1949. február 5-6.

Bronzérmes (3.) Pajor Kornél – Magyarország 190.61 pont – 44.5(8) 8:13.5 (1) 2:17.5 (4) 16:58.6 (2)

- Kilián János --- 44.4(7) 8:52.1(16) 2:22.7(14) ---

- Ladányi Gedeon --- 46.0(17) 8:52.5(17) 2:22.8(15) ---

- Merényi József --- 46.1(18) 8:48.7(15) 2:25.0(17) ---

Pajor Kornél 8:13.5 –ös 5000 méteres eredménye:

ÚJ VILÁGCSÚCS!!!

Csak zárójelben jegyezhetjük meg, hogy Pajor 10000 méteres eredménye: 16:58.6 az első 17 percen aluli teljesítmény volt a világon, azonban az 2 párral később startoló norvég Hjalmar Andersen 16:57.4-as eredménye lett a hivatalos világcsúcs, az akkori szabályoknak megfelelően.

Ugyanez a csapat utazott tovább Norvégiába, Osloba a világbajnokságra, amely egy rendkívül érdekes taktikai versenyt eredményezett, tegyük hozzá szerencsénkre, mert a gyorskorcsolyázás egyik “Mekkájának” számító Bislett-stadionban, a jég a meleg időjárás hatására egy kicsit megpuhult. Igy érdekes verseny alakult ki ezen a világbajnokságon:

“… Az 500 méteres távon Pajor és nagy ellenfele, a holland Kees Broekman azonos időeredménnyel (48.5) a 8. helyre kerültek. Az 5000 méteres távot már Pajor nyerte, egy nagyon jó taktikával, amelyet technikailag is tökéletesen vitelezett ki: mert szűken a pálya szegélyjelei mellett belül korcsolyázott, így nem használta a felvágott “kásás” pálya-részt. Az 1500 méteres távon a rivális bajnok az 5. helyen ért be, míg Pajor közvetlenül mögötte a 6. helyre futott be, minimálisnak tekinthető 0,9 másodperces hátránnyal. Majd jött a mindent eldöntő 10000 méteres utolsó táv. Az első párban futó norvég Odd Lundberg 19:41-es ideje már előre jelezte, hogy a testsúlyban nehezebb versenyzők ezen a napon nagy hátrányt fognak szenvedni. Anton Huiskes a hollandoktól, a második párban már nagyon nehezen viselte el a jégviszonyokat és az utolsó, 25. körben csak taposni tudta a “jégkását” – így időeredménye sem volt számottevő: 2:18,5. A finn Kalevi Laitinen és a holland Winn van der Voort még lassúabbak voltak. Az 5. párban futó hossztáv specialista amerikai Johnny Croushey 19:40,2-es eredménye már jelezte Pajor lehetőségét. Majd következett Pajor és Broekman összecsapása. Úgy 7200 méterig együtt haladtak, eddig még nem volt 3 másodperc különbség a két versenyző között. De Pajor által választott előző napi taktika ismét meghozta a várt előnyt, mert a Broekman számára szükséges 6 másodperces előny megszerzését lehetetlenné tette Pajor folyamatos vezetése. Igy az utolsó három körben biztosan vezetve, mintegy egyenesnyi (100 m) távolság volt már közöttük és 11 másodperces előnyt szerezve futott be a célba elsőnek Pajor Kornél. Igy született meg Pajor Kornél világbajnoki győzelme és Magyarország első gyorskorcsolyázó világbajnoki aranya.

Oslo, Norvégia – 43. Gyorskorcsolyázó Világbajnokság

1949. február 19-20.

Aranyérmes: 1. Pajor Kornél – Magyarország 211.07 pont – 48,5(8) 9:09.4 (1) 2:34.6 (6) 18:42.0 (1)

- Merényi József --- 50.4(21) 9:58.6(21) 2:45.5(22) ---

- Ladányi Gedeon --- 51.4(25) 10:21.2(27) 2:45.7(23) ---

- Kilián János --- 53.0(28) 10:21.9(28) 2:46.5(24) ---

Az 1949-es év nemzetközi sikereihez sorolható még gyorskorcsolyázásban: Merényi József négy aranyérme a Főiskolai Világbajnokságon. Így elgondolkodhatunk most már azon is, hogy talán ismerjük a győzelemhez vezető utat a gyorskorcsolyázásban is.”

A magyar gyorskorcsolyázó bajnokságokon 1946 utáni időszakban egymás után háromszor: 1947, 1948 és 1949-ben Pajor Kornél győzedelmeskedett. Majd 1950-ben Merényi József volt a gyorskorcsolyázás magyar bajnoka. A hazai politikai és gazdasági légkör történelmileg közismert rossz helyzete miatt több kitűnő gyorskorcsolyázó versenyzőnk a disszidálást választotta. Igy kint maradt Pajor Kornél is, aki Svédországban telepedett le és ma is ott él.

 

A magyar gyorskorcsolyázás nemzeti bajnokai

A magyar gyorskorcsolyázásra jellemző módon az 50-es évektől kezdődően – mint ahogy az a sportág korábbi időszakaiban is előfordult és tapasztalható volt – egy-egy versenyző birtokolta több éven keresztül a bajnoki címet. Így 1950 és 1956 között Merényi József hatszor nyert bajnokságot, míg az ő sorozatát Kónya Béla csak egyszer tudta 1954-ben megszakítani.

Az 1950-es esztendő a sportszövetségek és az egyesületek életében fordulatot jelentett Magyarországon, hiszen az államosítás megszüntette a Korcsolyázó Szövetség önállóságát is és az egyesületeket rendelettel a szakszervezetek keretébe utalta a kormányzat. Ezen szervezeti változás okozta nehézségek ellenére versenyzőink folytatták a felkészülésüket, bár az edzés lehetőségek rosszabbodtak, mivel az eddig használt 300-as pályán a “patkó” kanyar rész nem volt fagyasztható műszaki okok miatt. Ezért csak időszakosan üzemelt a továbbiakban: természetes jég-ként. Mindezek ellenére a versenyzői gárda jelentősen növekedett. Az Európa- és Világbajnokság küzdelmeiben Merényi József és Lőrincz Ferenc indultak az 1950-es évben.

Az említett szervezeti változás folytán a Szövetség elnökévé Mestyán Jánost, az Akadémia Nyomda igazgatóját nevezte ki az OTSH, aki megértéssel és sok jóindulattal látott hozzá munkájához. A Városligeti Műjégpálya igazgatója Pete Vince lett, aki hasonlóan nagy igyekezettel látott hozzá és a majdan évtizedeken át tartó beosztásának ellátásához.

Gyorskorcsolyázó bajnokságot Magyarországon nőknek először 1952-ben rendeztek. A bajnokságot Földváry Boér Mária nyerte (Földváry Tibor, az 1895-ös műkorcsolyázó Európa-bajnokunk unokája). A II. Világháború előtt, a 30-as években már történtek kísérletek a női gyorskorcsolyázás bevezetésére hazánkban. Eltekintve attól a néhány próbálkozástól, kijelenthetjük, hogy ezt akkor nem sikerült megvalósítani. Az 1931-es szezonban Polacsek Vera (1:17.2), Tóth Szilvia (1:11.4) és az 500 m-es táv női alapcsúcsát korcsolyázó Hlavay Erzsébet (1:03.8) említendők. Majd 1933-ban Fekete Magdolna (1:13.0), Sopovsek Elza (1:09.4) és Schubert Gizella voltak az újabb jelentkezők. De az 50-es évek elejéig semmi komolyabb női versenyzőt nem tudott a sportág felmutatni. Miután a MOKSZ vezetése tudomásul vette a politikai változással járó kötelezettségvállalást (1950-ben Moszkvában rendezték a női világbajnokságot és azon magyar női versenyző nem jelent meg), napirendre került a női gyorskorcsolyázás kérdése. Így az 1950-es versenyszezonban már hat új női versenyző rajthoz is állt. Kiemelkedett közülük Kovács Júlia 500 m-es új női rekordjával (57.5). De ugyancsak ebben a szezonban kezdte el a versenyzést a későbbi első magyar gyorskorcsolyázó bajnoknőnk, Földváry Boér Mária is. Az események politikai “pikantériájához” tartozik, hogy az állami sportvezetés Kovács Júliát 1951-ben a Szovjetunióba küldte edzőtáborozni – ahol javított saját rekordján –, hogy a szovjet edzők megmutathassák tudásukat a női versenyzők felkészítésében. Közben Poljanára (Romániába) utazott a főiskolai világbajnokságon résztvevő csapatunk, köztük női gyorskorcsolyázóink is. Azonban a főiskolai világbajnokságon résztvevő Földváry Boér Mária sokkal jobb eredményt ért el magyar felkészítéssel, mint a több hónapos külföldi edzőtáborozáson résztvevő Kovács Júlia. Így az első női gyorskorcsolyázó bajnokság rajtjánál, – amelyen nyolc női versenyző állt rajthoz – Kovács Júlia már meg sem jelent.

Az 1952-es év ismételten az olimpia éve volt. Gyorskorcsolyázásban Osloban Lőrincz Ferenc az 1500 méteres távon a 10. helyezést érte el, míg Merényi József a leghosszabb távon, 10000 méteren a 17. volt. Az első önálló Téli Olimpiát Chamonix-ban (Franciaországban) rendezték, 1924. január 25. és február 4. között. Ezt megelőzően is rendeztek jeges versenyszámokat a nyári olimpiák keretein belül: Londonban 1908-ban, a IV. Olimpiai Játékokon a műkorcsolyázás szerepelt fedett műjégpályán, majd az I. Világháborút követően, Antwerpenben megtartott VII. Olimpiai Játékok újra lehetőséget adtak a jeges sportágaknak, ahol ismét fedett műjégpályán a műkorcsolyázás mellett már a jégkorong is szerepelt. Ezt követően döntött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) az 1924-ben megrendezésre kerülő I. Téli Olimpiai Játékok megszervezése mellett. Azonban a versenyszabályok egyeztetése miatt nem volt teljes az egyetértés az I.S.U és a N.O.B. között. Ennek köszönhetően a téli olimpiákon szereplő gyorskorcsolya versenyszámok szabályait csak a lezajlott események után, az 1925-ös davosi I.S.U. Kongresszuson szabályozták először.

Magyar Gyorskorcsolyázók a Téli Olimpiákon:

(A legjobb helyezéseikkel)

1924 - I. Chamonix Nem indult magyar versenyző!

1928 - II. St. Moritz Eötvös Zoltán 1500 m-en 10.

1932 - III. Lake-Placid Nem indult magyar versenyző!

1936 - IV. Garmisch-Partenkirchen Hidvéghy László 10000 m-en 14.

1948 - V. St. Moritz Pajor Kornél 10000 m-en 4.

Ruttkay Iván 1500 m-en 10.

Kilián János 500 m-en 14.

1952 - VI. Olso Lőrincz Ferenc 1500 m-en 10.

Merényi József 10000 m-en 17.

1956 - VII. Cortina d’ Ampezzo Nem indult magyar versenyző!

1960 - VIII. Squaw Valley Nem indult magyar versenyző!

1964 - IX. Innsbruck Ihász Sándorné 3000 m-en 18.

Ivánkai György 5000 m-en 26.

Martos Mihály 500 m-en 37.

1968 - X. Grenoble Ivánkai György 10000 m-en 27.

Martos György 1500 m-en 27.

Martos Mihály 500 m-en 31.

1972 - XI. Sapporo Nem indult magyar versenyző!

1976 - XII. Innsbruck Nem indult magyar versenyző!

1980 - XIII. Lake-Placid Nem indult magyar versenyző!

1984 - XIV. Sarajevo Hunyady Emese 500 m-en 19.

1988 - XV. Calgary Nem indult magyar versenyző!

1992 - XVI. Albertville Egyed Krisztina 500 m-en 32.

Madarász Csaba 500 m-en 37.

1994 - XVII. Lillehammer Egyed Krisztina 500 m-en 30.

1000 m-en 34.

1998 - XVIII. Nagano Egyed Krisztina 500 m-en 32.

1000 m-en 23.

Baló Zsolt 500 m-en 37.

1000 m-en 42.

1500 m-en 42.

T

Gyorskorcsolyázóink népes csapattal 1955-ben először utaztak ki a híres Alma-Ata-i magaslati gyorskorcsolyapályára, Medeo-ba, hogy ott készüljenek a Moszkvában megrendezésre kerülő világbajnokságra. A magaslati pályán rendezett több felkészülési versenyen a magyarok elsősorban a rövidebb távokon többször megjavították az országos rekordokat. A moszkvai világbajnokságon Lőrincz Ferenc és Kónya Béla szerepelt az “elvárások” szerint. Lőrincz Ferenc 1500 m-en 19. és Kónya Béla is 19., de 5000 m-en, Kovács Árpád 500 m-en 20. helyezést érte el. Az egy évvel későbbi, Kvarnsvedenben megrendezett női világbajnokságon indultak először magyar női gyorskorcsolyázók világversenyen. A bemutatkozás nem sikerült túl sikeresre, mert a 25 induló versenyző közül a magyar színekben induló Róka Ilona 20., Földváry Boér Mária 22. és Fazekas Ágnes a 23. helyen végzett. A férfiak sem voltak sikeresebbek, az 1957-es Östersundban megrendezésre kerülő világbajnokságon, a magyar színeket egyedül képviselő Merényi Józsefnek a legjobb helyezése az 1500 méteren a 26. hely volt. Az egy évvel későbbi, Helsinkiben megtartott világbajnokságon, Ivánkai György sem járt jobban, aki az 5000 m-es 28. helyével a középmezőny második felébe kerül. Mi is történt valójában?

Az 1956-os népfelkelést és forradalmat követő tömeges elvándorlás az élvonalbeli versenyzőink elvesztését is magával hozta. Gyorskorcsolyázásban a 16 főt számláló I. osztályú versenyzőgárdából 11-en külföldre távoztak. Köztük Lőrincz Ferenc és Kónya Béla is, akiknek a nemzetközi előrelépése várható volt. Ezért jelenthetjük ki, hogy az 1956-os Forradalom megtörte az egyszer már félbeszakadt fejlődés folyamatosságát a gyorskorcsolyázó sportban is. Gyorskorcsolyázóink a forradalom utáni időszakot, a lengyel szövetség segítségével, Zakopaneban töltötték és ott készültek a versenyekre.

A gyorskorcsolyázás új bajnoka 1957-ben egy fiatal versenyző: Ivánkai György lett. A következő években ő is a sokszoros bajnokok sorába lépett: kilenc bajnoki aranyérmével. Természetesen nemcsak a hazai mezőnyben jeleskedett Ivánkai György, hanem komoly nemzetközi sikereket ért el, elsősorban a szocialista országok versenyein. Azonban világversenyen soha nem sikerült az első 16 közé kerülnie. Ennek ellenére az 5000 méteres eredményével előkelő helyen jegyezték a szezon-világranglistán. Őt követte Martos György a bajnokok sorában, aki 1964-ben nyert először, majd Ivánkaival egymást váltogatva éveken keresztül viaskodtak. Martos György a bajnoki érmek terén ért el rekordot azzal, hogy 1964 és 1975 között tizenegyszer állt a dobogó legmagasabb fokán a nemzeti bajnokságokon. Ezen kívül még ötször volt bajnok az 1971-től megrendezett “Sprint Bajnokság”-okon. Martos György az egyik kiemelkedő egyénisége volt a magyar gyorskorcsolyázó sportnak és a világversenyeken inkább a rövidtávú versenyzés feküdt jobban neki. Említésre méltó, hogy az 1964-es világbajnokságon 500 m-en a 11. volt.

A hatvanas évek második felére esik egy nagyon fontos műszaki változás is a Műjégpályával kapcsolatban. Ugyanis az 1968-as évtől a korábbi 300 méteres versenypályát, a nemzetközi előírásoknak megfelelően 400 méteres standard pályára építették át. Ezt követően a gyorskorcsolyázásban számos sikeres nemzetközi versenyt – többek között gyorskorcsolyázó I.B.V.-t – rendeztek a Vajdahunyad-vár tövében. A női gyorskorcsolyázásban erre az időszakra esik Ihászné Magyar Kornélia “egyeduralkodása”, aki nem kevesebb, mint tizenkét bajnoki aranyat szerzett 1961 és 1972 között. Ezzel valószínűleg egy nehezen megdönthető rekordot állított fel, amelyet nemcsak a bajnoki érmek száma, hanem válogatott versenyzőként történt helytállásai és országos csúcsainak számai is reprezentálnak. Ihászné sorozatát egyetlen egyszer Tamássy Piroska, 1965-ben tudta megszakítani.

Az 1970-es évek közepétől, Martos Györgyöt követően Takács András és Görgényi András nyertek bajnokságot a férfiaknál. Ebben az időszakban azonban a sportág kimagasló egyénisége Temesi Imre volt, aki öt “összetett”- és öt sprint-bajnoki aranyával, valamint Ivánkai Györggyel azonosan: a 47 országos csúcsával és versenyzői teljesítményével klasszis versenyzőnek számított. Sajnálatos, hogy ezekben az években világversenyeken magyar gyorskorcsolyázók nem vettek részt, mivel a felettes sporthatóságunk, a Sporthivatal csak a siker sportágakat támogatta. Így világbajnokságokon 1966 és 1988 között magyar versenyző nem szerepelt, míg az Európa-bajnokságokon 1972 és 1987 között magyar férfi versenyző nem indult. Hihetetlen, de ez ellen a sportág szakvezetése semmit nem tett. Így az 1970-es évek második felétől megindult hihetetlen sportági fejlődésnek nem volt meg a továbblépéshez szükséges felső sportvezetési támogatottsága.

Miután a felzárkózáshoz szükséges nemzetközi szerepléshez nem jutottak hozzá a magyar gyorskorcsolyázás bajnokai, jelentős hátrányba kerültek versenyzőink. Ugyanis világviszonylatban is ezekre az évekre a gyorskorcsolyázó sportág erőteljes fejlődése volt a jellemző, amely még a mai napig megfigyelhető. A 70-es évek legvégétől a Városligeti Műjégpályán soha nem látott számú fiatal húzott gyorskorcsolyát és kezdte meg ennek a sportágnak a művelését. Az esti versenyeken rendszeressé váltak a 100 fő feletti rajthoz állók száma és újra hozzánk jártak a szomszédos országok versenyzői edzőtáborozni és versenyezni. Minden jel arra mutatott, hogy elindult egy jelentős fejlődés a magyar gyorskorcsolyázásban.

Míg 1975 után a férfiaknál Temesi Imre Takács Andrással és Görgényi Andrással felváltva viaskodtak a bajnoki címért, addig a hölgyeknél Ihász Sándorné hosszú sorozatát követően, Nagy Judit és Dénes Zsuzsa küzdelme folyt. Ennek az időszaknak egyik legérdekesebb versenye, amely Temesi Imre áttörését eredményezte, az 1977. február 16-17-én megrendezett Távonkénti Budapest-bajnokság volt, amely nemcsak Temesi Imre “négyes” csúcsjavítását eredményezte, hanem egy új korszak előjele volt a magyar gyorskorcsolyázásban. Az alábbiakban közöljük azt az cikket, amely erről a versenyről tudósított:

“… A városligeti Műjégpályán még alig sötétedett szerdán este, amikor a szélcsendes, tiszta időben elkezdődött a gyorskorcsolyázók távonkénti Budapest-bajnoksága. A jó jégen sokan álltak rajthoz, mert a felnőttek mellett a legjobb ifjúságiak és serdülők is indulhattak, sőt öt fiatal osztrák gyorskorcsolyázónő részvétele nemzetközivé avatta a küzdelmet.

Az első nap négy száma közül az 500 métereken találkozott a legnagyobb mezőny. A tíz női pár küzdelmét Szalay és Dénes összecsapása nyitotta meg. A sprintben és az összetettben bajnok Dénes Zsuzsa nagy erőbedobással kezdett és kitűnően jött ki a kanyarból is. Látványos, nagyszerű hajrája után az órák új országos csúcsot mutattak. A következő párban Montskó és Szilágyi szintén javított eddigi legjobbján, így a negyedik induló, tavalyi Budapest-bajnok, Nagy Zsuzsa nem került dobogóra.

Nagy meglepetéssel és újabb csúccsal kezdődött a férfi 500 méter. Az első párban még Kovács vezetett 100 méterig, két tized különbséggel a kétheti edzést kihagyó Temesi előtt. Kétszáztól kezdve azonban a piros mezes VM KÖZÉRT-versenyző pillanatok alatt felgyorsult, fokról-fokra elhúzott ellenfelétől és a célba is nagy sebességgel érkezett. Az izgalom csak akkor fokozódott, amikor az időmérők új magyar csúcsot olvastak le az órákról. Hiába küzdött utána derekasan a tavalyi győztes Görgényi, majd két párral később Simó is, élete eddigi legjobbjával, a távgyőzelmet Temesi szerezte meg.

A két csúcs azonban még nem jelentette a befejezést. A jégfelújítás utáni folytatásban végre Montskó is beváltotta női 1500 méteren a hozzá fűzött reményeket és az első párban – úgy látszik, ezen az estén ez jó kabalának bizonyult – osztrák ellenfele ellen ő is csúcsot javított. Rögtön utána Dénes 1100-ig hat tizeddel jobban állt, mint Montskó, de ezúttal a végére elfáradt. A “csúcsnapra” a koronát a férfi 5000 méteres verseny tette fel. A nyitányon a védő Takács már megközelítette a 8 percet, majd Temesi következett. Nagyszerű iramban rótta a köröket, és a részidők alapján már biztosnak látszott az újabb csúcs. Így is történt: Temesi már nemzetközi viszonylatban is figyelemre méltó idővel adta át a múltnak a régi belföldi csúcsot, amelyet Ivánkai pontosan 10 évvel ezelőtt, ugyancsak február 16-án ért el. Ez a kitűnő eredmény méltó befejezését jelentette az évek óta nem látott kitűnő rekordnapnak.

Az első napi “csúcseső” után gyorskorcsolyázóink felvillanyozva készültek a Budapest-bajnokság csütörtök esti folytatására. Az időjárás ezúttal is kedvezett és a szép számú érdeklődő kíváncsian találgatta, hogy mit hoznak a második napi küzdelmek, lesznek-e második napi csúcsok?

A most is kitűnő jégen ismét a nők kezdtek. Ezer méteren Dénes másodiknak rajtolt. Osztrák ellenfelétől hamar elhúzott és sokáig csúcsot (1:36.0) ígért a futása, a befejező körben azonban egy kissé esett az irama és így elmaradt a csúcsjavítás. Két párral később Montskó Éva próbálkozott rekorddal, de 600 m-nél már 1,4 másodperccel gyengébb volt a részideje, mint Dénesé. Hiába dolgozta le a VOLÁN gyorskorcsolyázónője az utolsó 400-on hátrányának a felét, az egyéni csúcs nem segített, Dénes Zsuzsa ezen a távon is bajnok lett.

A csúcsra végül is csütörtökön sem kellett sokáig várni. Először Simó “fenyegette” 1500 méteren. Nem sikerült, bár Görgényivel vívott nagy küzdelemben mindketten egyéni legjobbjukkal értek célba. Még egy futamot kellett várni, majd Temesi Imre, a szerdai kétszeres újdonsült csúcstartó és Piri állt fel a rajthoz. A pálya széléről és a jégről egyre erősebben hangzott a biztatás. A szépen sikló Temesi hétszáznál nyolc tized, 1100-nál pedig már 2,4 másodperc előnyre tett szert Simó idejével szemben. A hajrára is maradt ereje és ahogy a célvonalon átfutott, máris felcsattant a kiáltás: “Ez is csúcs!” Valóban, Temesi mesterhármast ért el és kitűnő új országos csúcsa a szovjet Bjelov idén felállított legjobb városligeti pályaeredményét (2:08.71) is megközelítette.

Az utolsó női számra, a 3000 m-re alaposan csökkent a mezőny, az izgalom azonban megmaradt. Nagy Zsuzsa alapos egyéni csúcsjavítással nyolctizedre a csúcs (5:25.5) közelébe jutott. A védő sokáig győztesnek is látszott, mert a következő párban Montskó gyengébben kezdett nála, az utolsó két kört azonban Montskó “megnyomta” és ha a csúcsot nem is tudta megjavítani, második bajnokságát is megnyerte.

A nézők nem tágítottak, mert érezték, hogy a csattanó még hátravan.

- Jó lenne átírni a csúcslistát, megpróbálom a 10000 méteren is – bizakodott Temesi a rajt előtt.

Ennek megfelelően is indult, hatalmas iramban fokról fokra húzott el takácstól. Ötezer méteres részideje után (8:03.0) nagy buzdítás közben lankadatlanul tört a csúcs felé és sikerült is megjavítani. Ezzel páratlan bravúrt hajtott végre, hogy a két nap leforgása alatt átírta a magyar gyorskorcsolyázó férfi csúcslistát és mind a négy bajnoki táv csúcsának birtokosa lett. Hogy öröme teljes legyen, a kitűnő 10000 m-es csúcsával megjavította a városligeti pályarekordot is, amelyet a holland Baukers 9 évvel ezelőtt, 1968-ban 16:18.2-vel állított fel.

A rekordok: férfiak – 500 m-en: Temesi Imre – 41,12

5000 m-en: Temesi Imre – 7:47,4

1500 m-en: Temesi Imre – 2:09,3

10000 m-en: Temesi Imre – 16:10,8

nők - 500 m-en: Dénes Zsuzsa – 47,07

1500 m-en: Montskó Éva – 2:31,7

Ez volt az 1977. évi Távonkénti Budapest-bajnokság rekordjainak története.” (Istenes Vilmos tudósítása alapján.)

Az 1978-as évtől beindított utánpótlás nevelés sportiskolai módszerrel nagyon hamar meghozta az eredményét, s ennek megfelelően már 1979-80-ban komoly jelei mutatkoztak. Elsősorban Hunyady Emesét kell említenünk a sok tehetséges fiatal közül, aki még nem volt 14 éves, amikor első felnőtt korosztályos rekordját érte el 1979. december 13-án. Persze már az előző nap, december 12-én is ráijesztett a felnőtt mezőnyre, amikor csak 1 századnyira maradt el az 500 méteres táv csúcsától, de az 1500 méteren történt csúcsjavítása mégiscsak megle-petés volt. Egy héttel később aztán elkövette azt, amire senki sem számított: 46 másodperc alá vitte az 500-as női felnőtt rekordot (45,82). Csodálatos idők voltak, húsz-huszonöt éves “szakállas” ifjúsági rekordok dőltek meg a fiúknál is. A rekord-szezon az 1982/83-as szezon volt, amikor igazán komoly matematikai feladatot jelentett a sportág főstatisztikusának a szezon rekordjainak összeszámlálása, mert ilyen rekordtermésre még a “nagy öreg” jegesek sem emlékeztek. Nem tévedés: a különböző korcsoportokban nem kevesebb, mint 131 országos csúcs született. Külön kiemeli e rekordszüret nagyságát az a tény, hogy a junior és az ifjúsági korosztályban az összes férfi és női csúcs megdőlt.

Országos csúcsok az 1982/83-as versenyszezonban:

Felnőtt országos csúcsok száma: 24

Junior országos csúcsok száma: 42

Ifjúsági országos csúcsok száma: 33

Serdülő országos csúcsok száma: 32


131

Hunyady Emese ebben a szezonban is kiemelkedő érdemeket szerzett a rekord felállításokban, a csúcsdöntésekben. Semmi sem homályosíthatja az ő érdemeit, hiszen 35 új országos csúcsot ért el. Azonban az előző évhez képest ez nála visszaesést jelentett, amikor a rekordok felét ő futotta, 1982/83-ban – nagy örömünkre – rajta kívül még 15 versenyző 96-szor javította meg az országos csúcsokat a különböző korosztályokban. Igaz, hogy Hunyady Emese által felállított csúcsok már nemzetközi szemmel is számottevőek voltak, és évről évre nehezebben lehetett azokat már javítgatni. Ennek a korszaknak volt nagy sprinter egyénisége Simó Ferenc, aki először korcsolyázott 41 másodperc alatt az 500 méteres versenytávon 1980. február 20-án, majd még négyszer javítva azon egészen 40.48-ig javította a rekordot 1983-ban.

Temesi Imre 1978-tól négyszer nyert bajnokságot, míg a rövidtávú bajnokságot hatszor nyerte el. Hunyady Emese Rusz Ágnest követően szintén csak egyszer volt “hivatalosan” országos bajnok, mert azt megelőzően P. Nagy Zsuzsa öt bajnokságából az egyiket valójában Hunyady Emese nyerte meg, de bírói tévedés miatt az utolsó távot (3000 m-t) újra futották, amelynél Hunyady Emese már nem állt rajthoz. – Hiszen ő már egyszer nyert – s a futási sorrend újrasorsolása, már itt nem módosíthatta volna ugyanannak a bajnokságnak egyszer lefutott időeredményeit. Hunyady Emese - Ausztriába való távozásáig - folyamatosan hatszor nyerte meg a rövidtávú bajnokságot. 1985-től Szikora Szilvia jeleskedett a hölgyeknél és ötször nyerte meg a bajnokságot. Szilvia elsősorban a hosszabb távokat szerette és a jelentősebb csúcsjavításai is 3000 és 5000 méteren történtek. A férfiaknál Bíró Ferdinánd 1983-ban nyerte meg először az “összetett” bajnokságot, majd ezt követően 1988-ig még négyszer volt magyar bajnok. A rövidtávú bajnokságot csak egyszer sikerült megnyernie 1987-ben. Szikora Szilvia sprint-bajnoki címeinek száma: 4 volt.

Az 1989. év nagy fordulatot hozott a magyar gyorskorcsolyázó sport életében. Nemcsak azért, mert támogatás hiányában két klub is feladni kényszerült az eddig fenntartott gyorskorcsolyás szakosztályukat, hanem azért is, mert egy ifjúsági korú versenyző: Dolp István nyerte meg a bajnokságot. Ez elsősorban azt jelentette, hogy két volt bajnokunk: Bíró Ferdinánd és Szikora Szilvia is abbahagyta a versenyzést. Ezt követően, 1990-től 94-ig a férfiaknál Dolp István nyerte a nemzeti bajnokságokat, míg a hölgyeknél Kútvölgyi Erzsébet nyert 1990-ben: összetettben és sprinten is. Majd azt követően Egyed Krisztina kezdte meg a mai napig tartó uralkodását.

A férfiaknál a rövidtávú bajnokságon (sprintben) Dolp István kétszer, 1989-ben és 1990-ben nyerte meg, majd őt követően sorozatban négyszer Madarász Csaba nyert. A hazai versenypályánkon, a Városligeti Műjégpályán magyar versenyző 40 másodperc alatt az 500 méteres távon “hivatalosan” Dolp István korcsolyázott: 39.83 sec, 1989. December 13-án. Azonban ezt megelőzően még 1982-ben Kovács László (39.63) egy felmérő versenyen a lengyel Józwik ellen már futott 40 másodperc alatt. Azonban a rendelkező szabályok hiányában nem minősülhetett sem magyar rekordnak, sem belföldi csúcsnak, mivel az eredmény egy felmérő versenyen született. Természetesen ezt a jelentős hiányosságot a szakbizottság helyreigazította az 1987. szeptember 10-én megtartott ülésén, ahol újra szabályozták a rekordok nyilvántartásának módozatait és kategóriáit, valamint azok regisztrációs vezetését.

1990-től számítva, amit nevezhetünk a rendszerváltás évének is, a magyar gyorskorcsolyázók újra megjelentek a nemzetközi versenyeken és bajnokságokon, - mondhatni teljes rendszerességgel. Azonban egy ilyen hosszú “önkéntes” távolmaradást nehéz behozni. Így természetesen nehéz dolga akadt Baló Zsoltnak is, aki 1995 óta magyar színekben folytatta a versenyzést, és azóta nyeri mindkét nemzeti bajnokságot. Baló Zsolt eddig elért 10 bajnoki győzelmével az előkelő harmadik helyre jött fel a magyar bajnokok rangsorában a férfiak között.

Záró-megjegyzésként hozzátesszük, hogy a 90-es években versenyző gyorskorcsolyázó bajnokaink sokkal jobb körülmények között – többek között fedett gyorskorcsolyapályákon – versenyezhettek és mi ezzel magyarázzuk azt a nagyszámú országos csúcsot és az eredmények javulását is, amelyeket az 1990-es években végig megfigyelhettünk. Mert ilyen lehetőségek sem a 60-as, sem a 70-es, de leginkább a 80-as években nem álltak rendelkezésre.

(Ez az anyag a BKE és a magyar korcsolyázósport 130. évi jubileumára készült, 1999. december 2-ára, megemlékezve sportágunk nagyjairól. Györgyi János)

    1. Magyarország Rövidtávú (Sprint) Gyorskorcsolyázó Bajnokai

Férfiak: Nők:

1. 1971 Tölgyesi János 172.700 p.

2. 1972 Martos György 173.950 p. 1. Ihászné M. Kornélia 198.800 p.

3. 1973 Martos György 173.500 p. 2. Dénes Zsuzsa 203.550 p.

4. 1974 Martos György 170.230 p. 3. Mélykúti Márta 198.440 p.

5. 1975 Martos György 174.400 p. 4. Dénes Zsuzsa 192.870 p.

6. 1976 Martos György 174.585 p. 5. Dénes Zsuzsa 193.290 p.

7. 1977 Görgényi András 173.235 p. 6. Dénes Zsuzsa 194.600 p.

8. 1978 Temesi Imre 170.795 p. 7. Pati Nagy Zsuzsa 199.020 p.

9. 1979 Temesi Imre 165.690 p. 8. Pati Nagy Zsuzsa 193.090 p.

10. 1980 Temesi Imre 172.650 p. 9. Hunyady Emese 202.120 p.

11. 1981 Temesi Imre 166.255 p. 10. Hunyady Emese 184.710 p.

12. 1982 Temesi Imre 167.915 p. 11. Hunyady Emese 182.741 p.

13. 1983 Simó Ferenc 166.155 p. 12. Hunyady Emese 176.920 p.

14. 1984 Temesi Imre 164.410 p. 13. Hunyady Emese 177.760 p.

15. 1985 Újvári Ottó 163.560 p. 14. Hunyady Emese 183.845 p.

16. 1986 Újvári Ottó 165.205 p. 15. Szikora Szilvia 184.925 p.

17. 1987 Bíró Ferdinánd 166.395 p. 16. Szikora Szilvia 185.130 p.

18. 1988 Újvári Ottó 164.600 p. 17. Szikora Szilvia 183.770 p.

19. 1989 Dolp István 164.395 p. 18. Szikora Szilvia 183.055 p.

20. 1990 Dolp István 166.900 p. 19. Kútvölgyi Erzsébet 186.715 p.

21. 1991 Madarász Csaba 164.830 p. 20. Egyed Krisztina 187.655 p.

22. 1992 Madarász Csaba 163.145 p. 21. Egyed Krisztina 185.331 p.

23. 1993 Madarász Csaba 161.730 p. 22. Egyed Krisztina 182.625 p.

24. 1994 Madarász Csaba 163.455 p. 23. Egyed Krisztina 181.530 p.

25. 1995 Baló Zsolt 159.815 p. 24. Egyed Krisztina 179.000 p.

26. 1996 Baló Zsolt 160.295 p. 25. Kocsis Mónika 207.075 p.

27. 1997 Baló Zsolt 161.415 p. 26. Egyed Krisztina 180.015 p.

28. 1998 Baló Zsolt 159.070 p. 27. Egyed Krisztina 172.570 p.

29. 1999 Baló Zsolt 164.100 p. 28. Egyed Krisztina 179.035 p.

 

 

 

MOKSZ Gyorskorcsolya Szakbizottsága